Tegnap kicsit itt maradtam nézelődni lévén új vagyok itt.
Belenéztem a sportrészlegbe. Álmomban se gondoltam volna, hogy itt is témámba vágó írást fogok találni. Általában mégis így szokott lenni; az író ott kap ihletet, ahol a legkevésbé várná.
Szóval sakk. Nem sok közöm van már hozzá, nem ismerem a mai nagy játékosokat, stb.
Egyet viszont tapasztalatból tudok...Akkor, amikor gyerek voltam, volt egy sakk készletem. Kis dobozos - kisebb, mint egy tablet - mágneses. Nagyon menő volt. Imádtam. Viszont nagyom hamar kiderült, hogy a lányok körében nagyon nem menő. (Gyerekként nem csajozni akar vele senki, mielőtt vki. azt gondolná, csak játszani) Szóval senki nem akart sakkozni, míg például egy malomra bármikor rá tudtam venni a nővéremet is. (A malom az egy olyan társasjáték, ahol ugyanúgy gondolkodni (is) kell, mint a sakkban, de azért egyszerűbb).
A nők általában utálják a sakkot. Sőt a sakk mellett utálják pl. a snookert is. Valaki azt se tudja mi az. Itt az ellenpélda: A férfiak általában nem szeretik a műkorcsolyát.Nem tudják ki az a Sebestyén Júlia.
Az a lényeg, hogy nincs ezzel semmi probléma. (Persze, ha nem megyünk kvíz műsorba, mert ott bármi könnyen előjöhet..)
Csak akkor jön el a "baj", amikor valaki - ismert ember - előáll, és kimond egy triviális dolgot.
A szerencsétlen delikvens (=elkövető, bűnös) most Nigel Short, aki ki merte mondani, hogy a női agy nem úgy működik, mint a férfi. Persze azonnal megtalálták, és célpont lett belőle. Ilyen helyzetben a legtöbb férfi védekezésből elkezdi sorolni a női erényeket. Sokan az egész ügyet megelőzik; lehetőleg még abban a mondatban, amiben a bűnt elköveti, második tagmondatként, elkezdi a dicséretet is.
Amiből látszik, hogy ez az ember nem buta, hanem nagyon okos:
Kiemeli, hogy a felesége milyen magas érzelmi intelligenciával rendelkezik, és abból se csinál problémát, hogy megkérje, hogy álljon már ki neki az autóval a garázsból. Nyilván, abból sem csinál problémát a felesége, hogy elfogadja, hogy férje a fentieket mondja.
Tudja, hogy mások vagyunk. És ha kimondjuk nyilvánosság előtt, hogy mások vagyunk, attól nem leszünk mások. (az előbbi állapothoz képest). Te ebben vagy jó, én abban. Ezt hívhatjuk érzelmi intelligenciának, elfogadásnak, elismerésnek.
Erre a szintre kellene eljutnunk, szerintem.